HTML

Bereczki-Szinetár segít avyg leánykérés kicsit másképp...

2012.11.22. 06:51 Első Károly VahÚr

dsc_0071_1353563420.JPG_3008x2000

A történet ott kezdődik, ahol a mesék általában véget érnek….megtaláltam életem párját, összeházasodtunk, boldogan élünk (míg meg nem halunk?).

Igaz, hogy az esküvő kicsi volt és gyors – hétfőn bejelentkeztünk az anyakönyvvezetőhöz és szombaton összeházasodtunk. Mi, a két tanú és 7 kiskorú volt jelen.

Már ekkor „megfenyegettem” a páromat, hogy valami „rendes” esküvőt még tartani fogunk. Igaz, hogy amióta együtt élünk – öt éve – mindig azt mondta, hogy nem bolondult meg, hogy férjhez menjen. De azért ha lesz valami nagyszabású lánykérés, akkor talán elgondolkodik a dolgon. Majd azt is hozzátette – lévén nagy musical rajongó -, hogy ha valahogy összehozom, hogy a Bereczki Zoltán-Szabó P. Szilveszter-Dolhai Attila hármas adjon neki szerenádot, és annak a végén megkérik a kezét a nevemben, akkor igent fog mondani.

Elgondolkodtam, és úgy döntöttem, hogy nekem egyelőre az is elég, ha elgondolkodik a dolgon, de ennek keretében azért igyekeztem úgy alakítani a helyzetet, hogy ne tudjon nemet mondani. Természetesen hagytam egy ideig pihenni a dolgot, addig, amikor már nem számít rá, és ekkor rám mosolygott a nagyszerű alkalom: Szinetár Dóra – Bereczki Zoltán koncert lesz Hajdúszoboszlón, és mi is ott leszünk. Remek alkalom a lánykérésre J

Gugli a barátom, egy kis nyomozás után sikerült megszereznem a páros menedzserének telefonszámát, akit felhívtam, elmondtam, hogy mit szeretnék. Meglepetésemre végighallgatott, és elsőre ugyan azzal tettük le, hogy megkérdezi a művészeket, hogy viszonyulnak egy ilyen kéréshez.......

Folyt köv.....

komment

Címkék: koncert Szinetár Dóra Bereczki Leénykérés

Avagy: Nincs is szebb egy titokban szevezett esküvői partinál !

2012.10.30. 23:44 Első Károly VahÚr

eskuvo_1351636976.jpg_1708x2640

Nem igazán a tollforgatást kedvelem, mert én inkább a szavak és a képek embere vagyok, de ezt papírra kellett vetnem. Mert a képhez kell egy kis körítés. Kezdjük az elején! Barátom kihívásokat kereső csodálatos ember 4 gyermek büszke apja és egy fantasztikus feléség csodálatos társa.Eleve 4 gyerek... Szóval azt találta ki, "egy nyugodt" reggelen, mi lenne ha meglepné a kis párját, egy valódi lagzival - természetesen rendben, ahogy illik összeházasodtak csak a lagzi és templomi esküvő  , valahogy kimaradt-.Természetesen én aki mereven elzárkózik minden ilyen dologtól - kis ovisok arcára rajzok készítése gyereknap alkalmából, továbbá decemberben eljátszottam az egyetlen és eredeti KOPASZ mikulást /ráadásul meglepően nagy sikerrel/- , mondtam én mit tehetek?Hát- mondja barátom - neked van komolyabb fényképeződ(-fél milla...). Ja meg időnként használod is és még a képeid is jók (indafoto.hu/tomkart -nem reklám :D) nem-e vennél -e részt. Na erre mint a jó magyar legényhez illik, tenyerébe csaptam -egy életem egy halálom ezt én megpróbálom - felkiáltással belevetettük magunkat. Nem szaporítom tovább a szót majd ő elmeséli itt nektek-szóval azt találta ki, hogy ezt másnak is megcsináhatnánk levéve a terheket róluk , no meg estleg némi haszon szerzés reményében is - hát így én fogtam magam  és megcsináltam ezt a kis blogot... Folyt köv: A STORY!!!!

Szólj hozzá!

Címkék: csók esküvő szerelem templom szeretet bienálé ajtó ölelés meglepi

süti beállítások módosítása